Amint az már ezt megelőző oldalakban is kiderült, a munka nem állt és nem is állhatott meg egy megvalósítás után. Ha eddig az egyházközség épülete, valamint vagyonának az építése, gyarapítása volt a nagy munka, ezután kezdődött meg valójában az egész egyházközség felmérése, a hívek lelátogatása, az egyházi irattár, valamint anyakönyvi munkáknak a megindítása, napirendre tevése. Bartha Alpár lelkész sok időt dolgozott, hogy mindezek megoldódjanak. Először is leltározni kellett mindent, az ezzel kapcsolatos összes munkálatokat el kellett végezni. Az összes adományozó nevét az Aranykönyve be kellett írni, akik építési téglát vásároltak, azoknak vissza kellett jelezni, szóval dolgozni kellett, hogy az ami elindult ne álljon meg. D a léleknek nagy elégtétel és megelégedést jelentett, hogy 1993 Karácsonyában saját templomban, a saját kegyszerekkel, a saját berendezés között lehetett ünnepelni a szeretet ünnepét. Mindenki nagyon megelégedetten távozott el az új templomból.

            A következő esztendő nagy változást nem hozott. Talán csak annyit, hogy az egyházközség arra is vállalkozott, hogy legátust fogadjon. Aki ide jött legációba, mindenki megelégedve újságolta, hogy milyen jól érezte magát Szentegyházán.

            Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy a pincének meghagyott épületrészből egy iroda helyiséget kellene kialakítani, ahol lehetne a híveket fogadni, ahol a lelkész is nyugodtan tudna dolgozni. Az egyházközség hívei arra kérték a lelkészt, hogy egy ideig várjon a tervek kialakításával, mert az épület javítása nagyon sok pénzbe került és az embereket nem lehet újabb kiadásokkal terhelni. Ezért ez a munkálat lassabban folyt. Igaz, nem is kellett nagyon sietni, mert nem volt a leglényegesebb dolog, de a munkát meg kellett oldani. Először az új ajtók, majd a feljáró következett. Módszeresen haladt a gyülekezet a befejezés felé. Közben minden évben Kukorica estéket tartottak, lelkesem működött a Nőegylet, az Ifjúsági egylet. Az ők munkájukat is dicséri, hogy ilyen szépen kialakult minden. Ezek a rendezvények arra jók voltak, hogy az unitárius hívek meghallják, Szentegyházán is van Unitárius gyülekezet, lelkésszel és templommal együtt.

            A gyülekezet életében nem okozott törést, hogy Bartha Alpár lelkész 1998-ban elhagyta a gyülekezetet. A fiatfalvi Unitárius Egyházközségnek lett a megválasztott lelkésze. Azóta is nagy melegséggel emlegeti minden szentegyházai unitárius, mert az ő idejében lett itt unitárius egyházközség. Mielőtt azonban elment volna, egy nagy munkát még elvégzett. Az ő idejében sikerült megvalósítani a központi fűtést is. Az egész épületben a központi fűtés melegít. Ellentétben más templomokkal, aki Szentegyházára jön a templomba, a legnagyobb hidegben is leveti a kabátját az előtérben, és úgy jön be a templomba, mert nem fázik meg. Ez azért is nagy eredmény, mert az emberek azért panaszkodtak eddig, hogy azért nem tudnak a templomba eljönni télen, mert hideg van, és a templomban megfáznak, mert ott sincsen meleg. Az eredmény meg is látszott. Minden nehézséget megoldva sikerült a munkát a lehetőségek mellett befejezni. Az iroda helyiség ki volt alakítva, a templomban meleg volt.

            1998 október 1-el Kelemen Szabolcs végzi a lelkészi szolgálatot Szentegyházán. Az ő idejében véglegesítődött az iroda szerepe, az irodába nem csak egy mosdófülke épült, hanem egy tusoló is elhelyezést nyert. A testvérgyülekezettől kapott segély összegéből egy meleg vizes, önműködő kazánt vásárolt az egyházközség, ami most már az egész házban biztosítja a meleg vizet. A költözés előtt, valamint utána is pár hónapon keresztül a meggombásodott falrészt ki kellett bontani és újra építeni. Ez nagy munkát jelentett, de Isten segítségével, valamint a hívek kiállásával sikerült megvalósítani.

            Azóta is minden évben tartjuk az ökumenikus imahetet, minden évben január harmadik hetében a helység lelkészei, valamint vendég lelkészek tartanak szolgálatot. Ez az egész városnak nagyon tetszik, valamint várják már, hogy mikor lesz megint. Ezen kívül az egyházközség megszervezésében minden szombaton szolgálatot tart valamelyik lelkész a városi korházba is. Az egyedüli egyház, amely minden ünnepen süteményt visz a korházban, az Unitárius Egyházközség. Mindezen szervezések egy nagyon jól megalapozott helyzetet teremtett az egyházközség számára. Most már senki sem mondja, hogy az unitáriusok menjenek vissza haza, mert a mi munkánk az, ami látszik ebben a helyiségben. Az általunk megszervezett ünnepek és alkalmak mindig örömet és boldogságot hoznak az embereknek.

            Az egyházközség életében megjelentek az első ős szülöttek, most már az a vélemény, hogy meggyökerezik egyházközségünk és egy erős gyülekezetté növi ki magát. Adja a jó Isten, hogy így is legyen.

            Az elvetett magból új hajtás sarjadt. Erre vigyázni mindenkinek a kötelessége. Ebből lesz majd a vastag gyökér, szár és virág, ami gyümölcsöző is, ha féltő szeretettel vigyázzák lépteit. Ha a gyereknek nem fogják meg a kezét, akkor elesik. Ez egyházközség életében is így van. Annyi különbséggel, hogy ennek az egyházközségnek nem fogta meg senki a kezét, akinek hívatott lett volna. Inkább azt vezette az egyházi főhatóság, ahol nem kellett, vagy nem volt szükség a vezetésre. Mégis, ez az egyházközség megtalálta a jelenét, létét és valós helyzetét. Köszönhető ez mindazoknak, akik fantáziát, jövőt és lehetőséget láttak akkor és most is egy új gyülekezet megalakulásában, annak megalapozásában. Adja a jó Isten, hogy minden nemes lelkű ember, aki amikor kellett, akkor segített, adja a Jó Isten, hogy megtalálja szíve minden vágyát békében és lelki boldogságban.